Skorpió gyermek és az akarat

Akinek Skorpió jegyű gyermeke van, nagyon sokszor vall arról, hogy olyan, mintha ő „ nem akarna semmit!” Én erre azt szoktam mondani, hogy : „Dehogynem! Csak nem azt akarja, amit Te!” Nagyon fontos, hogy egy Skorpió gyermek kizárólag akkor teremt kapcsolatot, ha ő akar. Sokan mondják, hogy nem akarnak kommunikálni, nem akarnak csatlakozni másokhoz. De ez egyszerűen nem igaz. Ők azon emberkék, akik nagyon megválogatják, hogy kihez és mikor csatlakoznak. Kivel és hogyan teremtenek kapcsolatot. És azt is megválogatják, hogy kinek a mondandóját hallgatják meg. Mert az nagyon fontos még egy pici gyerkőcnek is, hogy a saját véleményét elmondja, de hogy a szülőt meghallgassa, vagy netán még figyelembe is vegye a véleményét, az szinte kizárt. Szerintem Skorpiókról szól a mondás: „alkalmi süket”. Ugyan is csak azt hallják meg, amit meg akarnak hallani. Ami érdekli a Skorpió gyermeket arra oda figyel, ami nem érdekli, azt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Ha egy szülő vagy nevelő ezt a fajta személyiségjegyet nem veszi figyelembe, akkor rendkívül sok bonyodalom származhat belőle az óvodában és az iskolában is.

Akinek Skorpió gyermeke van, az tudja, hogy imádnak bújócskát játszani! Azonban felhívom minden szülő figyelmét, hogy ez a játék náluk, élet-halál kérdése. A Skorpió gyermek ugyan is ilyenkor ne játszik! Hanem teszteli a szülőt! Elég fontos vagyok- e ahhoz, hogy megkeress! Megtalálj! Az a szülő aki csak egyszer is kimarad ebből a játékból, az megerősíti a gyermekben, hogy számára Ő nem fontos. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kijelentésem túlzásként hat. Azonban van még valami. Egy Skorpió kizárólag azt az egyet jegyezi meg, amikor „hibázunk” ellene, és azt a szituációt nagyon sokáig felemlegeti.

Tehát, ha egy Skorpió gyermek bújócskázik, bármennyire is unja a szülő, újra és újra meg kell keresnie!

A fanatizmus, ami felnőttként jellemző egy Skorpió szülöttre, az már nagyon korán, gyermekként is megjelenik. Ha csinál valamit az nem tudja „kicsit”. Mert vagy teljesen beleadja magát vagy az egész nem érdekli. Éppen ezért, valószínűleg a tanulására a sportolási szokásaira is igazak lesznek a fentiek.

Végül egy személyes történet az egyik Skorpió Holdú gyermekemről. Amikor picik voltak a lányok a déli alvást együtt kezdtük meg. Amikor elaludtak én kiosontam a szobából, hogy végezzem a teendőimet, amíg ők alszanak.

Amikor 18 évvel később a fiam megszületett a következő útravalót kapta a nővérétől, aki éppen a karjaiban tartotta:” …és amikor majd délben letesz aludni, akkor nagyon résen kell ám lenned. Mert engem is mindig egyedül hagyott alvás közben!”

Nos, ennyit arról, hogy képes-e felejteni a Skorpió :D