Kiser Edina blogja

Mesél rólunk a nevünk házasságkötésünk után is

Mit jelent a nők életében, amikor férjhez mennek és „új” nevet kapnak? A névválasztásnak a házasságkötésnél nagy jelentősége van, hiszen amíg a kérdőíven az ara meg nem jelöli az új nevet, amit a hivatalos aktus után viselni kíván, addig a magyar jogszabályok szerint a házasság nem köthető meg.

Mesél rólunk a nevünk II.

Névadási szokásaink közül az egyik leggyakoribb, amikor két utónevet visel valaki. Természetesen az ilyen névviselés mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ha valakinek két utóneve van, az legtöbbször a személyiség két jelentős lelki tulajdonságára mutat rá, amelyek gyakran kerülhetnek összeütközésbe egymással, így az életben ismétlődő feladatok elé állítják viselőjüket. Az ebből adódó nehéz helyzetek végkimenetele attól függ, hogy a két utónév egymásnak ellentmondó vagy összhangban lévő jelentéseket hordoz-e. Például ilyen egymásnak ellentmondó analógiákat hordoz a Mária Viktória elnevezés.

Mesél rólunk a nevünk

A névadásnak mindig nagyon fontos szerepe volt a közösség és az egyén szempontjából is. Aminek vagy akinek nem volt neve, az felfoghatatlan, nem létező, nem eleven dolog volt az ókori ember számára. A Bibliában is nyomát találjuk a névadás jelentőségének: „És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel: első nap” (Ter. 1,5). Tehát minden csak azután lett valóságos, megfogható, hogy nevet kapott.

...és ki illik hozzám?

Azt szoktam mondani, ha valaki megkérdezi egy asztrológustól, hogy melyik csillagjegyű ember illik hozzá, és kérdésére még választ is kap, akkor onnan nagyon gyorsan meneküljön!

A választás szabadsága

Az asztrológia nem a remény tudománya. Ha asztrológiát tanulsz, nagy felismerésekre készülj! Olyan összefüggésekre derülhet fény, melyek magyarázatot adnak a sorskérdésekre, de lehet hogy nem fognak tetszeni!

Determináció vagy szabad akarat?

A determináció vagy szabad akarat kérdése amióta világ a világ, mindig foglalkoztatta az embereket. Több ezer évvel ezelőtt, amikor még az emberek világnézeti rendszere és világmagyarázó gondolkodása az istenekbe vetett hitre épült erre a kérdésre adott válasz egy pillanatig sem volt kétséges: az emberi sors isten kezében van, tehát előre eldöntött.

Befolyásolnak-e bolygók vagy az asztrológus?

Az asztrológia képes arra, hogy a saját eszköztárának segítségével, feltárja, mi az, ami megvalósulhat egy emberi élet során és mi az, ami biztosan nem. Nem a szándékokat „látja” hanem a lehetőségeket, a döntéshelyzeteket a sors és adottság kérdéseit az emberi jellem és sors által kijelölt korlátokat. Azt hogy hogyan képes látni ezt az asztrológia annak nagyon egyszerű „oka” van. Az asztrológia feltételezi a párhuzamot az idő minősége és az idő minőségével egyidőben zajló események vagy változások között.

Oldalak