Az asztrológia számomra

Az asztrológia számomra az út, amelyen haladva, sokkal boldogabb és tudatosabb, vagy legalább is elfogadóbb vagyok az életem eseményeivel kapcsolatban. Megértem a történések miértjeit, látom a lehetséges következményeket és képessé válok azok elfogadására. Van más rendszer, amely azt a biztonságot tudja nyújtani az ember számára, hogy általa elfogadóvá válhat, hogy azt érezheti, nem történhet vele más, mint aminek meg kell történnie?

A választ azt hiszem, csak azok ismerik fel, akik asztrológushoz fordulnak, vagy akik asztrológiát tanulnak. Amíg valaki eljut eddig, nagyon sok számára váratlan eseménynek kell történnie az életében, érthetetlen és előre nem látható következményekkel. Esetleg már régóta kell olyan élethelyzetet megtapasztalnia, hogy azt érezze a dolgok megakadtak és nem tudja, hogyan, merre tovább. Ilyen esetekben tudja az asztrológus a csillagos égbolt szimbolikáját olvasva megfejteni a válaszokat és megoldásokat javasolni.

Az asztrológiai iskola, amelynek elveivel azonosulni tudok, azt vallja, hogy minden ember életfeladata, célja nyilvánvalóan felismerhető születési képletében. Régen, az életfeladat ismeretéhez nem kellett horoszkóp, hiszen a keretek, akár a társadalom keretei is, sokkal nyilvánvalóbbak voltak. Mivel ma már nem látjuk és ismerjük ezeket a határokat, a sors villanypásztorként, áramütésszerű hatásokkal és változásokkal terel minket életünk során. Ha megtaláljuk céljainkat, életfeladatunkat, ha meg tudjuk fejteni létünk értelmét, akkor kulcsot kaphatunk az életünkhöz. Akkor már csak az marad hátra, hogy feltegyük a kérdést: miként tudjuk megoldani sorsunkat, felvállalni feladatunkat?

Determináció vagy szabad akarat kérdése az, hogy milyen sorsot élünk? Nos, a válasz az lehet, hogy minden esemény, amelyben a saját döntésünk érvényesülhet, azt az akaratunk szabadságaként éljük meg, mert tevőlegesen vagyunk benne az eseményekben...vagy legalábbis ez az illúziónk támad. Amikor azonban „rajtunk” cselekszenek, illetve velünk történnek az események, akkor azt érezzük, hogy elszenvedői vagyunk életünk történéseinek. Ezeket a pillanatokat érezzük sorsszerűnek.

Azonban, hogy mit jelent a sors, azt nem egyszerű megfogalmazni. A közfelfogásban az él, hogy sorsom az például, hogy szenvedjek egy alkoholista férfi mellett. Esetleg az a sorsom, hogy sose legyek boldog. Pedig sors alatt, nem ezt értjük. Sőt a sors nem merül ki például a hivatások minőségében vagy milyenségében, mint tanár, feltaláló, igazgató, köztisztasági alkalmazott, vagy éppen utcalány. A sors éppen ott kezdődik, ahol ezek a nyilvánvaló társadalmi hierarchiában elfoglalt helyek véget érnek. Az lehet a cél, az lehet a feladat a sorsfeladat, amit életünk végéig tudunk vinni. Ilyen lehet a gondoskodás, vagy ha valaki másokért harcol,  ha képes mások céljait segíteni, támogatni. S ha ezeket a célokat, feladatokat nem vagyunk képesek felismerni és magunktól megvalósítani akár a magánéletünkben akár a hivatásunkon keresztül, akkor mindig találkozunk majd a sors színházában olyan színészekkel, akiknek szerepük szerint a mi életcélunkat, a sorsunk megvalósulását kell segíteni, még akkor is, ha nem tetszik majd a darabban játszott szerepünk.

Úgy gondolom, hogy a világ a kétpólusú. Pozitív és negatív oldalból, irányításból és végrehajtásból, aktivitásból és passzivitásból, boldogságból és boldogtalanságból áll. Az ellentétek vonzzák és kiegészítik egymást. A világban ezért a helyünket mindig csak az egyik oldalon foglalhatjuk el. Vagy a pozitív, vagy a negatív oldalon. Persze, itt nem a minőségekre kell gondolni, hanem arra, hogy vagy irányítunk, vagy irányítva vagyunk, vagy aktívak, vagy passzívak vagyunk. Bármelyik oldalon álljunk is, az aktivitásunkhoz a másik passzivitása kell, és a passzivitásunk eredményeként a másik fél csak az aktív szerepét töltheti be. Tehát az emberek személyiségükkel és sorsukkal hatnak egymásra és a világra. Minden egyes ember kapcsolatban van egymással: hatnak egymásra, segítik egymás sorsának megvalósulását, és mindig a kiegészítést, a másik felet vonzzák be az életükbe. Ezért minden ember, akivel az életünkben kapcsolatba kerülünk, találkozunk szükségszerű, sorsszerű, de nem véletlen. Viszont, hogy egy kapcsolatban a pozitív, irányító vagy a negatív, végrehajtó oldalon állunk-e, mindig attól függ, hogy milyen „céllal” születtünk. Azt, hogy egy ember életnek célja van, csak akkor tudjuk elfogadni, ha azt látjuk, hogy kiteljesedett, sikeres életet él. Ilyenkor azt mondják, hogy érdemes volt megszületnie, valamit hozzá tudott tenni a világhoz. Ezért nehezen tudjuk elképzelni, hogy akár egy születésétől fogva beteg ember életének célja lenne, ha magatehetetlenül mások gondozására szorul születésétől a haláláig, mert a cél feltételezi a tetteket is. Az életcél nem minősíthető. Nincs olyan, hogy jó életcél, meg rossz életcél, nincs olyan, hogy jó sors, meg balsors! Minőségekben csak akkor tudunk fogalmazni, ha a megéléseinket vizsgáljuk, vagy ha valamihez viszonyítjuk az életünket. Viszonyítani bármit is, csak ahhoz lehet, amiből több van. De a nekünk szánt vagy választott sorsból csak egy, ezért az tökéletes!

Hiszem, hogy mindenkinek van sorsa és tudom, hogy mindenki oda tart a születése pillanatától. Az asztrológiai tudás kulcsot ad a sorshoz, és hitet az oda vezető úthoz.