Determináció vagy szabad akarat?

A determináció vagy szabad akarat kérdése amióta világ a világ, mindig foglalkoztatta az embereket. Több ezer évvel ezelőtt, amikor még az emberek világnézeti rendszere és világmagyarázó gondolkodása az istenekbe vetett hitre épült erre a kérdésre adott válasz egy pillanatig sem volt kétséges: az emberi sors isten kezében van, tehát előre eldöntött.

De miért gondolhatták azt a régiek, hogy a sorsunk a csillagokban van megírva és ezáltal az istenek vagy isten kezében van? A korai népek életben maradását a természet változásainak ismerete biztosította, azok szerint próbálták előre irányítani az életüket. Nem csak környezetüket, de a csillagos égboltot is megfigyelték, mert a változások megjelenésének idejét valamihez szerették volna viszonyítani. Erre egyetlen állandó pontot találtak, ez pedig az égbolt, s az égbolton a csillagok járása volt. Látták, hogy a csillagok körbejárnák egy olyan csillag körül, amely soha nem mozdul el a helyéről, ezért ez az égi pont (a Nap) lett a viszonyítási pontjuk. Látták, hogy az idő múlásával új csillagok kelnek fel, miközben mások hosszú időre "láthatatlanná" válnak. Látták, hogy egyes csillagok elmozdulnak, "bolyongnak" a többiek között. S látták, hogy a Hold is változik: fényes korongja elfogy és megtelik, miközben maga is odébb mozdul a sok csillag között. A megfigyelések évszázadokon, évezredeken keresztül folytak, amelyek során azt tapasztalták, hogy a bolygók, égitestek mozgása bizonyos szabályszerűséget követ, mi több előre kiszámítható. Természetesen azt is megfigyelték, hogy bizonyos égi állásoknál milyen változások történnek a környezetükben az éghajlatban stb. ezért a két dolgot úgy kapcsolták össze, mintha a csillagok állásának egyenes következménye lenne a földi változás, tehát hatnának a földi életre a csillagok. Abból a tényből, hogy az égi képletek változásait előre ki lehetett számítani úgy gondolták, hogy a világon és így az ember életében is, minden előre kiszámítható, előre leírt pályán mozog, minden eleve elrendelt. De nemcsak, mert előre kiszámítható volt a bolygók mozgása, hanem azért is, mert befolyásolni sem tudták az égi mozgásokat, ezért úgy gondolták, hogy a világban a változások az emberi akarattól függetlenül történnek. S mivel ezek az égi mozgások előre kiszámíthatók voltak tehát a világban megjelenő változások is kiszámíthatóvá váltak, úgy gondolták, az embernek sorsára nincs befolyása. Ezért hittek az eleve elrendelésben. A determináció szó eleve elrendelést jelent. S mint ilyen, azt feltételezi, hogy van valami, egy rendező elv, ami által előre eldöntött minden az életünkben és a sorsunkban és ez kizárja az önálló cselekvés lehetőségét. A determináció kereteket, feladatokat mér ránk, amely megvalósítása minden ember számára kötelező. A feladat kényszerűséget hoz magával s mivel feladat, megoldásra vár. A feladat olyasmi, amelyet meg tudunk határozni, ami mindentől függetlenül állandó, tehát az ember életében fix pont. A feladat nem azt jelenti, hogy valakinek az a feladata hogy orvos legyen, vagy hogy kőműves, esetleg színész. A feladat azt mutatja meg, hogy a világban a világ egységében hol van a helye. Mert mindenkinek és mindennek megvan a világban a helye és az értelme, de mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden a mi kezünkben van. Manapság azt látjuk a világunkban, hogy mindig a pillanatnyi vágyak uralnak minket, és ezért ennek megfelelően próbáljuk alakítani céljainkat is. Mindenki saját maga számára szeretné kijelölni helyét a világban. Ezzel a kijelöléssel csak az a gond, hogy soha nem a lehetőségeinkhez képest, hanem mindig a vágyainkhoz képest szeretnénk a helyünket megtalálni, ezért sokan csalódunk, ha azt érezzük, hogy beteljesületlen marad a vágyunk. Ha a vágyaink beteljesednek, megjön az az érzésünk, hogy szabadon rendelkezünk az életünk felett, képesek vagyunk irányítani azt. Ezért az akaratunkat szabadnak érezzük. Azonban, ha a vágyaink illúziókká válnak, akkor úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek irányítani a saját sorsunkat. A rendező elv működését elfogadni, nem egyenlő azzal, hogy nem vállalunk felelősséget az életünk alakulásáért, hanem azzal egyenlő, hogy felismerjük lehetőségeinket. Vágyaink beteljesedése nem egyenlő az akarat szabadságával, csak azzal, hogy egyelőre az adott lehetőségeinket képesek voltunk kihasználni a céljaink megvalósulása érdekében. De vajon mikor válhat igazán boldoggá és szabaddá az ember? Ha a világban elfoglalt helyét a lehetőségeihez próbálja meg igazítani, vagy akkor, ha vágyai alapján tűzi ki az elérendő céljait?