Mesél rólunk a nevünk

A névadásnak mindig nagyon fontos szerepe volt a közösség és az egyén szempontjából is. Aminek vagy akinek nem volt neve, az felfoghatatlan, nem létező, nem eleven dolog volt az ókori ember számára. A Bibliában is nyomát találjuk a névadás jelentőségének: „És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel: első nap” (Ter. 1,5). Tehát minden csak azután lett valóságos, megfogható, hogy nevet kapott.

A névnek elsősorban védőfunkciója volt, és a hiedelem szerint a jól megválasztott név egész életén át távol tartotta a rontó szellemeket viselőjétől. Például az indiánoknál az volt a szokás, hogy minden megszületett gyermeket az ifjúvá válásáig „uti”-nak (kicsinek) neveztek, végleges nevüket pedig akkor kapták meg, amikor véghez vitték első bátor, illetve sikeres vadásztettüket. Ekkor egy szertartás keretein belül – a hőstett eljátszásával – kapott az ifjú új nevet.

Az ókori római emberek még arra is figyeltek, hogy a katonák számbavételekor a győzelem szempontjából pozitív kicsengésű nevek kerüljenek a feljegyzések elejére (Viktor: győző, győztes; Félix: boldog, szerencsés; Artemon: ép, egészséges). A középkorban ismert szokás volt, hogy a katonák, zsoldosok olyan új nevet választottak maguknak, amely segítheti őket a harcban. A jávaiaknál és a kanadai eszkimóknál annak a gyermeknek, aki beteg lett, új nevet adtak, hogy ezzel is megerősítsék gyógyulását.

Mára természetesen eltűntek ezek a szokások, jelentőséget kizárólag a név hangzásának vagy jelentésének tulajdonítanak a szülők. Vannak olyan emberek, akik nem szeretik a nevüket, hibáztatják szüleiket a „rossz” névválasztásért, pedig valójában mindig a gyermek választja nevét, mint ahogy szüleit is.

A világban minden energiát kelt, még a gondolatok és az érzelmek is. Mivel a várandós anya fizikailag és érzelmileg is kölcsönhatásban van gyermekével, ezért a baba érzelmi energiái is hatnak az édesanyára. Az anyában érzések és képek, majd gondolatok merülnek fel, melyek hatására képes „rátalálni” gyermeke nevére. Talán éppen ezt fejezi ki az a magyar közmondás, hogy „Mindenki a maga sorsának kovácsa”.

Nevünknek nagyon fontos szerepe van, hiszen azonosításunkra szolgál: egyfajta szimbólum, amely nem hat ránk, csak kifejezi személyiségünket, pont úgy, ahogy a születésünk pillanatában fennálló égi konstelláció is. Olyan „jel”, amelynek elhangzásakor jelezzük, hogy kik vagyunk, és mit várhatnak mások tőlünk. Úgy mesél rólunk, mint ahogy a ruhánk, a hajviseletünk, a sminkünk vagy az autónk pillanatnyi lelkiállapotunkról vagy élethelyzetünkről.

Az elemzést úgy végzem, hogy a név jelentését vagy történetét asztrológiai szimbólumokra bontom, majd azokat személyiségjegyekre, élethelyzetekre fordítom le. Elsősorban tehát a nevek jelentése mögötti tartalmat veszem figyelembe. A leírtak általánosságban igazak a nevet viselő emberekre, mint ahogyan általánosságban igaz minden, amit a 12 Nap-jegyről tudunk.

Vegyünk egy konkrét példát, legyen ez a Viktória név (ami a Viktor női megfelelője). Jelentése: győző, győztes. A győző, illetve a győztes melléknév az asztrológiában leginkább azokra a jegyekre illik, melyek esetében elsődleges az akarat érvényesítése, fontos a kihívás, a versenyzés, a mások feletti győzelem. Természetesen, mivel mindennek két oldala van, nem feltétlenül tudjuk elmondani minden Viktóriáról, hogy győztes vagy akaratos, mert lehet, hogy épp ellenkezőleg, nem tudja érvényesíteni az akaratát, mert mások mindig jobban tudják, neki mi a jó. Általánosságban azonban igaz, hogy minden Viktória nevet viselő hölgy életében az akarat megélésének kérdése kiemelt szerepet játszik.

Természetesen, nem illik minden emberre maradéktalanul a névelemzés, hiszen mindannyian egyéniségek vagyunk. Nincs két azonos ember, két azonos személyiség, mint ahogy két azonos sors sincs. Hasonlóságról lehet beszélni, de teljes azonosságról nem.

Hozzáteszem: nemcsak születésünkkor kapott nevünk mesél rólunk, hanem az is, milyen becézett formában viseljük nevünket, vagy épp milyen becenevet ragasztanak ránk szüleink, barátaink, iskolatársaink.

De erről a következő bejegyzésben írok.