Szimbólumok-A PONT

Fizikai értelemben Euklidész (?, Kr. e. 356? – ?, Kr. e. 300?) az Elemek című művében i. e. 300 körül még így definiálta a pontot: „Pont az, aminek nincs része”. Ezzel az erőltetett és könnyen támadható definícióval Euklidész arra törekedett, hogy minden általa felhasznált fogalomra meghatározást adjon, még ha nehézségbe ütközik is. Mára beláttuk, hogy egy-egy elmélethez szükségesek nem definiált alapfogalmak is, melyek tulajdonságait axiómákban (alaptétel, alapigazság, aminek hitelességét senki nem vonja kétségbe) rögzítjük. Ezek közé soroljuk a pontot is.

Aztán Rüdiger Dahlke A mandalák világa című művében ezt olvastam: „Egy kör igazi közepe egy pont. Egy pontnak azonban se kiterjedése, se fizikai helye nincs. Így a pont mind az érzékelésünk, mind a képzelőerőnk számára megfoghatatlan. Nem a mi világunkból való, mert a mi világunkban mindennek van kiterjedése és dimenziója, mert a világ: forma. A pont viszont egy másik létezési rendbe tartozik, a világon túl létezik, a szó szoros értelmében metafizikai. Egységet, egészséget, tökéletességet szimbolizál, így minden kultúrában és korban Isten szimbóluma.

A pontban benne van minden, de csak mint lehetőség, mint megvalósulatlan állapot. Kör és gömb születik belőle, ezek a pont megjelenési formái. Ami a pontban még metafizikai lehetőség, az a körben és gömbben formára lel.”

Ezen elgondolkodtam. Túl egyszerűnek tűnt a meghatározás. Azután eszembe jutott, hogy végül is a legegyszerűbb dolgok mindig a legtökéletesebbek. E gondolatmenet szerint a pont egyszerűen tökéletes!

Hogyan is keletkezik a pont? Ha írunk – bár mostanában nyilván géppel írunk –, az írás eredeti eszközszükséglete a papír, a toll és a tinta. Amikor a tintával töltött tollat a papírhoz érintjük, már tökéleteset alkotunk: az első írásjelet, a pontot! Első írásjel és mégis minden gondolat, minden mondat végén szerepel: elválaszt, összehoz, megkülönböztet, felhívja figyelmünket a fontos mondanivalókra, képekre! Tehát a pont a kezdet és a vég, egyszóval: a lényeg! Már a középkorban is úgy vélték, hogy a lét különböző szintjein létrejövő formáknak van egy állandóan mozgásban lévő úgynevezett esszenciájuk, és ez teszi a létezési formát azzá, ami. Nevezhetjük ezt az esszenciát – ahogy Platón is tette – ideának, amelynek különbözősége és sokfélesége az univerzumot alkotja. Az ideák forrásának a régi gondolkodók egy úgynevezett örök „univerzális szellemet” jelöltek meg, amiből minden létforma táplálkozik, szellem, ami nem szűnik meg létezni. Ezzel a bizonyos „univerzális szellemmel” mint az ideák forrásával azonosíthatjuk a pontot. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a pont önmagában is „jelen” lévő, élő szimbólum, ami nagyon fontos jelentéssel bír. De a pontból indul ki a vonal, vonalból pedig rajzolással – írással – bármilyen formát meg tudunk alkotni. Tehát a pont minden forma alapja és lényege. Mindent meg tudunk vele teremteni, és mivel tökéletes, csak a tökéleteset lehet létrehozni általa. Jól illik ide egy bibliai idézet: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra…” (A teremtésről – Móz I:26. Károli Gáspár fordítása.) A pont tehát a teremtés kezdete, avagy maga a teremtés!

Vegyünk a szimbólumok közül egy tökéletesnek mondott ábrát: ez a kör. A kör – egy ponttal a közepén – az asztrológia eszköztárában a legfontosabb bolygó, a Nap szimbóluma. A Nap jelöli a horoszkópban azt a feladatot, azt a célt, amivé válnunk kell, és amit az életünk során mindenképpen megvalósítunk. Nos, a feladatunk ezek szerint csak tökéletes lehet! Ha a kör sugarait meghúzzuk, azok behálózzák a kör belsejét, középen található metszéspontjuk pedig a különböző helyekről kiinduló „információkat” foglalja magába, önmagába zárja és szétszórja a világba.

A pontból többek között vonalat, félkört, kört és ezek kombinációjával különböző jeleket, szimbólumokat alkothatunk, belőle indulva tulajdonképpen létre tudjuk hozni az asztrológia „nyelvét”, vagyis jelrendszerét.