A Mérlegekről SZÉP-en

Igazat adok drága barátnémnak, hiszen pont a Mérleg jegynél a szépség, különösen nagy hangsúlyt kap.

Tehát a Mérlegek SZÉP oldala:

Őszinte leszek. Én még csúnya, Mérleg jegyében született emberrel nem találkoztam. De olyan emberrel sem, akinek ugyan nem Mérleg volt a Nap jegye, viszont valamelyik bolygója vagy ascendense ebben a jegyben állt, az egészen egyszerűen szép volt. Harmónikus volt a kisugárzása, ízlésesen volt öltözve, ha nem is márkás ruha volt rajta, (bár ez igen fontos egy Mérleg számára), akkor is a nagyon finom elegancia volt rá jellemző. A mozdulatai kecsesek (néha talán még a férfiaké is), udvariasak a gesztusaik és soha, de soha nem tolakodóak. Mi nők imádjuk a Mérleg férfiakat, mert ha randevúra hívnak bennünket, minden kívánságunkat, óhajunkat lesik. Kinyitják az ajtót előttünk, elveszik a csomagunkat, nem mulasztják el megjegyezni, hogy milyen finom az illatunk, és hogy mennyire jó ez az új hajszín és nem mellesleg csodálatosan göndörödik az a huncut kis hullám, igen, ott elől a homlokunk közepén. És az ember lányának vége van, mert menthetetlenül elolvad. Egy született lovag, épp csak a paripa hiányzik alóla, de egye fene, ezt majd egy év múlva előteremti, ha már mi boldogan és csinosan az oldalán tündöklünk. :D

Tökéletes érzékük van a széphez. A Mérleg férfi vagy nő, nem áll szóba nem szép nővel vagy férfival. Ha viszont mégis így tesz, akkor az a férfi vagy nő társadalmilag kell, hogy elismert legyen. Legyen rangja az adott közösségben, ahol szerepet kap.

Remek ízléssel tudják a színeket és formákat kombinálni. Részemről mázlistának vallhatom magam, mert jó Ikrek lévén, benyúlok a szekrénybe, kiveszek egy blúzt, ami éppen tiszta és magamra öltöm. Ja..hogy az nem illik az éppen rajtam lévő szoknyámon? Észre se veszem. Külön-külön mind a kettő jó…de együtt?! Erre a hibámra a két- Mérleg analógiával – megáldott lányom hívja fel a figyelmem. „Anya! Nem látod, hogy ez nem stimmel, ezek nem illenek össze?” Komolyan mondom, hogy nem.

Nos, ők azok, akik tisztában vannak azzal, hogy melyik kozmetikum mire való, mikor, milyen alapozót, meg krémet, szemfestéket és egyéb női „varázsszereket” hova kell kenni. Minden női praktikával megáldott egy igazi Mérleg nő, akkor is, ha hódításról van szó. Érdemes hozzájuk tanácsért fordulni ilyen ügyekben.

A segítőkészségük is messziről híres. Iszonyatosan segítőkészek, odaadóak, figyelmesek. Tapintatosak, soha nem tennének fel indiszkrét kérdést. Ha ők esetleg ilyet kapnak, kedvesen, mosolyogva elhárítják a válaszadást. Művészei a diplomáciának. És egyébként is egy jó adag művészi hajlam és adottság van bennünk. Hihetetlen érzékkel tudják megtalálni azt a formát, ami tetszik a közönségnek, legyen szó a művészetek bármilyen ágáról.

Egy Mérleg mellett lehet élvezni az élet könnyű, habos és szép oldalát. Keresi a közép utat mindenben, mert a nyugalom nagyon fontos a számára. Igazából egy Mérleg ember inkább a kivárásra játszik. Türelemmel vár arra, hogy a dolgok, maguktól megoldódjanak. Szereti odázni a döntéseket, ami bizonyos kényes helyzetekben, kimondottan jól jöhet. Nagyon szereti a társaságot, szívesen ismerkedik, szívesen flörtöl vagy hódít. Nagyon kellemes vendéglátó és kellemes vendég is. Nem tud úgy látogatóba, vendégségbe menni, hogy valami meglepetést, ajándékot a házigazdának (többek között) ne vigyen.

Összességében elmondható, hogy egy hangsúlyos Mérleg ember bájos, kedves, csinos, elegáns és mindenek felett:

SZÉP 

Hozzászólások

Nagyon jó! Várom a többi jegyet!

jó, mindhárom mérleget elolvastam ;)és talán a felét érzem magamra érvényesnek: 1) konfliktus kerülés egy ideig oké, az is h poénnal ütöm el, ha megbántanak, de aztán megelégelem és durr bele 2) visszacsatolás: igen, elismerem, jól esik az elismerés, de ha vmi fontos nekem, akkor nem érdekel más véleménye, megyek a fejem után 3) a hibázás és a felelősség felvállalását a tetteimért és a következményeiért pár éve tanulom és egyre jobban megy 4) önbizalom: néha rezeg a léc, de nagyjából tudom, h mire vagyok képes ill ezt egyre inkább tágítom :) 5) nagyon önálló vagyok, néha túlságosan is mások szerint (tudom ez a "mások szerint" - mérleg ;)), de ez nem érdekel - ez nem mérleg :) 6) társfüggőség - na ez az, ami rám abszolút nem illik :) nagyon jól elvagyok és elvoltam magamban, szinte jobban mint "kapcsolatban"... 7) harmónia, szépség: nem tartom magam "nőcisnek" :) szeretem a szép dolgokat, a képzőművészetet, irodalmat, filmeket, szeretem, ha összeillenek körülöttem a dolgok, de nem görcsölök be azon, h most úristen, nem illik össze az épp a szekrényből előkapott nadrág és poló ;) - ja és soha nem vettem cipőhöz illő táskát vagy táskához illő cipőt ;) Edina te ismered a képletem - a kos ascendensem ennyire erős? Vagy mi?

Helló Ági! 1. Tudod, hogy nem csak a Nap jegye érvényesül az embernek a személyiségében, hanem a többi bolygó és annak pozíciója, fényszögei, házhelyzete, ami az egész személyiség és sors bonyolult szövevényét adj. 2. A nőknél a Nap jegye inkább a férfit írja le, aki az ő párja lehet, sem mint a Nőt magát. De láttam már így is és úgy is megnyilvánulni egy Nap jegyet. Hogy mitől függ? Nem igazán tudok határozott választ adni erre. Sokat gondolkodtam már ezen. Két dologra jutottam. Az egyik, hogy az a gyermek aki megszületik hoz egy sorsot magával és ehhez a sorshoz illő személyiséget. Az, hogy a személyiség jegyei közül melyik nyilvánul meg erősen, azt szerintem már az adott környezet, szülőpár, életesemények fogják "eldönteni". A másik , amire jutottam, hogy rendkívül fontos az önismeret abból a szempontból, hogy egy ember hol tart a sorsában. Minél jobban ismeri önmagát valaki, az adott helyzetekre adott válaszait, mintáit, annál tudatosabban tud jelen lenni a világban , annál tudatosabban tudja irányítani a sorsát. No, de! Nem arra, amerre akarja! Hanem abba az irányba, amit felvállalt a születésekor. És itt ez a nagyon fontos. És végül az utolsó kérdésedre a válasz: igen, a Kos ascendensed, a Vízöntő Marsod és az Ikrek Szaturnuszod azért megadja a kellő csavart ahhoz, hogy (Kos)hirtelen és beolvasós legyél, hogy (Vízöntő) jól el legyél magadban , mert inkább a közösség a fontos, és (Ikrek) , hogy pont ne érdekelje, mi van rajtad, vagy nálad van -e a kis retikülöd :) Ezért is hangoztatom én mindig, hogy teljesen fölösleges az asztrológia tudományos (már ez is egy vicc) vizsgálatával foglalkozni olyannak, aki a statisztikához ért, de nem az asztrológiához. Mert összehasonlítani csak két ugyan abban a pillanatban született ember horoszkópját és/vagy sorsát lehet. Csak a horoszkópból kiragadott egyetlen elem alapján vizsgálatot, pláne tudományos értekezést írni, ostobaság.

Kedves Edina! Nagyon köszönöm hogy ezt leírtad, az első kettő jellemzés igencsak illik rám, és ez is igen nagy részben, és remélem talán a szépség is ;) Köszönöm soraid :)

Én köszönöm, hogy elolvastad! Örülök, ha hasznodra váltak a sorok! Még érkezem egy záró fejezettel ennek a jegynek a kapcsán. Visszavárlak!

Kedves Edina, Köszönöm a Mérleg alapos kielemzését, rendkívül sokat segített nekem. Erre a tudásra nagy szükségem volt, mert 1,5 éve van egy Mérleg Férfi, akivel hol a mennyekben vagyunk, hol pedig gyötrődünk, viszont hiába szakítottam már vel többször, valahogy mégsem tudjuk befejezni. Pedig nekem ez senkivel nem okozott még gondot (más Mérleggel sem). Az elemzések éppen jókor jöttek, hozzá segítettek ahhoz, hogy jobban megértsem őt, és elengedjem ezt a dolgot, vagyis hagyjam csak simán megtörténni a dolgokat, kiengedni a kontrollt! Így még sok sok oldalt szívesen olvasnék a Mérlegről!c ;) Köszönöm Neked!

Én köszönöm, hogy megtiszteltél a figyelmeddel! Még folytatom :)

Lesz még Mérleg elemzés? De jó!

Kedves Edina! Nagy élvezettel olvastam az írását. Rák vagyok és Mérleg a Holdam. A konfliktus-elkerülés sajnos nagyon igaz, sokat is gyötrődöm magamban emiatt. Viszot a szépérzék, a divatok stb. mintha egyáltalán nem lenne igaz rám. Teljesen átlagos ruhákat hordok, sosem érdekelt igazán, hogy mi van rajtam, és baromira nem is értek az ilyen dolgokhoz. Valamit akkor elrontok, vagy pont, hogy ezekkel is kellene foglalkoznom? Köszönöm!

Kedves Balázs! Köszönöm kérdését!Különösen jól érzés, hogy egy férfi is megtisztel azzal, hogy reagál. Nos, egy férfi horoszkópban a Hold, elsős sorban a Nőről szól, vagyis, inkább arról a Nőről, aki majd a gyermekei anyja lesz. Sőt mi több, beszél az édesanyjáról is és a vele való kapcsolatáról. Nem ront el semmit azért, mert a divat nem érdekli és nem is úgy öltözik. Az általam felsorolt jellemzők természetesen nem teljeskörűek, sőt az is igaz, hogy a leírásokból egyáltalán nem kell mindennek stimmelnie. A kérdésének arra a részére, hogy ezzel kellene-e foglalkoznia (gondolom nem hivatásszerűen érti) a válaszom az, hogy nem, egyáltalán nem. Az majd inkább a párja dolga vagy dolga lesz. :) Köszönöm, hogy megtisztel figyelmével!A

Kedves Edina! Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő válaszát, tényleg nem hivatásszerűen értettem, és nagyjából azért sejtem az utolsó mondatának a tartalmát, köszönöm! :)

Én köszönöm a figyelmét! Látogasson el az oldalamra a későbbiekben is, ha ideje engedi! Minden jót! Edina